Az ilyen és hasonló Liszt-monstrehangversenyek, aminőket egy szeplőtelen halottkultusz mostanában mindenfelé rendez, jó hatással is lehetnek, természetesen nem olyan értelemben, mint rendezőik szeretnék. Arra gondolok, hogy ha egy ilyen koncert hallgatói becsületesen és elfogulatlanul megvizsgálják itt szerzett benyomásaikat, végre is be kell látniok ezeknek a szimfonikus költeményeknek, zsoltároknak stb. mindenképpen terméketlen, mesterkélt, külsőséges voltát. Hazug, hamis muzsika ez, amelynek sajátosságai a hanyatlás, nem pedig egy magasabb művészei rendszer kézzelfogható tünetei. Liszt zseniális egyénisége leginkább az elbűvölő előadásban, páratlan virtuozitásban nyiatkozott meg. Minden egyébhez volt tehetsége, szelleme, becsvágya, de nem volt benső átélése, sem pedig alkotó lángelméje. A szabad szemlélet, amelyet Liszt életében mindenféle egyének az ő művei javára megtévesztően befolyásoltak, nem láthatná-e be végre, hogy mindezek csupán egy szellemesen kombináló és színező tehetetlenség termékei? Az összes Liszt-egyletek, amelyek most propaganda céljából alakulnak - rossz jel a Liszt-művek életerejére nézve! - nem nyomhatják el tartósan az igazságot, a publikum egészséges érzékét. Ugyan kit gazdagítottak, boldogítottak, emeltek fel a legutóbb hallott zeneművek? És van-e joga egy olyan muzsikának amelynek nincs efféle hatása arra, hogy nagy zenealkotásainkkal egyenrangúaknak tekintsék, lehet-e igénye maradandóságra? Vajon hány nagy szerzeménye van Lisztnek egyáltalán, amely megfelelne annak a legszerényebb követelménynek is, hogy ne legyen unalmas? 

(Hanslich: Aus dem Tagebuche eines Musikers, 1886.)