Ő egyike azoknak az átlag zeneszerzőknek, akikben a német iskola oly gazdag. Simán, ügyesen és tisztán ír, szerzeményeiből azonban hiányzik a veleszületett tehetség megnyilvánulása. Műveit teletömte a már mindenkit régen untató sivár és üres ömlengések sorozatával...

...Ennek a mesternek a zenéjében van valami száraz, hideg, ködös, meghatározhatatlan; valami, ami távoltartja zenéjét az orosz szívtől. Brahmsban melodikus találékonyság - a mi zenei felfogásunk értelmében - egyáltalán nincs. A zenei gondolat nála sohasem jut pontosan kifejezésre. Csak ritkán találkozunk zenéjében olyan sorokkal, amelyekből a dallamvonal világosan előtűnik, mert a dallam már elveszett a jelentéktelen harmóniai menetek és modulációk zuhatagában, mintha a zeneszerző azt a különleges célt tűzte volna maga elé, hogy érthetetlen legyen. Mintha csak fel kívánná csigázni zenei érzékünket, hogy végül mégse elégítse ki, mert szégyell olyan nyelven beszélni, amely elhat az ember szívéig. 

(P.I. Csajkovszkij, Zenei tárcák és feljegyzések, 59.o. 368.o)