...Georges Bizet partitúráját nem üdvözölhetjük egy alkotó lángelme, sem pedig egy kész mester munkájaként... Ez a legújabb, Auber operaiskoláját követő műve csekély zenei őserőről, de amellett szellemről és ügyességről tesz tanúságot; sajátos drámai törekvés, gondos, helyenként ragyogó technika, agyafúrtan szellemes részletek jellemzik, de sajnos, a lelemény gazdagsága és bősége hiányzik belőle. Félig Gounod szentimentalizmusára, félig A. Thomas esprit-jére támaszkodva igyekszik ezeket az elemeket, amennyire teheti, R. Wagner drámai eszközeivel összetapasztani. Ha mosolygunk is azon, hogy a párizsi operaközönség minden disszonáns akkordban és minden zavaros, vagy szabálytalan formában rögtön "du Wagner"-t lát, a "Tannhäuser" és "Lohengrin" hatása a legújabb francia komponistákra tagadhatatlan... A többi között éppen a "Carmen"- opera bizonyítja, hogy a franciák bizonyos formai tökéletesség és biztonság révén még közepes tehetséggel is tudnak hatni... Don José és Micaela duettje csinos anélkül, hogy mélyebb benyomást keltene... A harmadik felvonás a cselekmény megállása és a zene szegényessége miatt lehanyatlik... Mindez tulajdonképpen csak a baltacsapáshoz hasonlóan bevágó befejezés kényelmesen kiszélesített bevezetése; majdnem brutális tragikum, amely azonban nem ér bennünket váratlanul. 

(E. Hanslick, 1875.)